Susanna Lehner – Provence-i rózsa

990Ft

Kaland, romantika, történelem és fikció randevúzik ebben a kisregényben, amely a középkori Franciaországba röpíti az olvasót, és amely Az aranypárducok ébredése című regény előzménytörténete.

A cselekmény az 1500-as évek derekán játszódik, részben Párizsban, a királyi udvarban, részben a lenyűgöző Provánsz tartományban. Amrita, a segítő boszorkány a trónörökös feleségének, Medici Katalinnak a társalkodónője. Katalin, azaz Catherine nincs könnyű helyzetben: az orleans-i herceggel, Henri Valois-val kötött házassága meddő, miközben férjének szeretőitől már születtek törvénytelen gyermekei. Terméketlensége tovább gyengíti hatását Henri-ra, akit egyébként is ügyesen befolyásol első számú ágyasa, a húsz évvel idősebb, ám gyönyörű és okos Diane de Poitiers.

Amrita mágikus képességeit felhasználva igyekszik segíteni úrnőjének, miközben tudja, hogy Diane rá is féltékeny. Az udvarban felbukkan korábbi hódolója, Michel de Nostredame, a híres “pestisdoktor” is, aki látnoki képességeit latba vetve olyasmit is jósol Catherine-nek, a leendő királynénak, amit örömmel hall, és olyat is, ami szíven üti. Ám az idő mindent igazol, Michelt pedig az utókor Nostradamus néven ismeri meg. Amrita halálos veszedelembe kerül, amikor a doktor rájön féltve őrzött titkára, és ezúttal talán még Morgan, az ellenállhatatlan, titokzatos gróf sem képes megmenteni a lányt…

Akárcsak Az aranypárducok ébredése esetében, a történetben ezúttal is keveredik a fantázia és a mágia a valós történelmi alakokkal és a létező helyszínekkel. A könyv végén pedig megtalálhatók a történetben említett, rózsából készíthető étkek receptjei. Jó szórakozást és jó étvágyat!

Kategóriák: , Címkék: ,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Susanna Lehner – Provence-i rózsa” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük