Posted on Hozzászólás most!

Rendkívüli lehetőség!

Nyár közepén indítottam egy kampányt, ami az ELADVA 2.0 tanfolyamról szólt, a tanfolyam pedig az online vállalkozás indításáról.

Az ELADVA 2.0 az eddig általam indított tanfolyamok közül a leghosszabb átfutási idejű, összesen 28 hétig tart. Tehát akik nyáron kezdték, azok februárban fognak vele végezni. Ebből kifolyólag az egészet két részre bontottam, így a nyári jelentkezők a felét fizették a teljes részvételi árnak, a másik felét pedig akkor fogják – ez hamarosan bekövetkezik – amikor elérünk a tanfolyam feléhez.

Mivel most közeledik a félidő, úgy döntöttem, hogy azoknak is adok lehetőséget a közbenső becsatlakozásra, akik nyáron nem tartották időszerűnek, vagy lemaradtak róla.

Jelenleg 22 lecke van már fenn, mindegyik túlzás nélkül önmagában egy-egy minitréning, és ugyanennyi gyakorlati feladat is van már.

Most 2021. október 29-ig lehet jelentkezni a turnus első felére, tehát az első 28 leckére, és utána, szűk egy hónap múlva majd azonnal a folytatásra is.

Tehát jelenleg is él az a lehetőség, hogy most a tréning felét kell kifizetni, cserében 20+ leckét azonnal meg is kapsz egyben, tehát nem kell várnod erre a 22+ leckére.

Azért írom így, hogy 22+, mert október 29-ig, amíg ez az utólagos csatlakozási lehetőség él, addig összesen 24 lecke lesz fenn, és már most is van 22, de nem tudom, hogy mikor fogsz konkrétan jelentkezni, és a félreértésnek a csíráját is szeretném elkerülni 😊. Tehát a pontos leckeszám attól függ, hogy most jelentkezel-e, vagy 29-én, de az biztos, hogy 22-nél több lecke van fenn, és hetente kettővel bővül a szám.

Eddig felkerült leckék tartalomjegyzéke:

  1. A kezdetek
  2. Stratégiai alapok túlélő típusoknak
  3. Piacismereti alapok
  4. Üzleti modellek
  5. Üzleti terv
  6. Piackutatás alapok – az érzelmek oldala
  7. Piackutatás mesterséges intelligenciával
  8. Értékinnováció
  9. Értékinnováció a gyakorlatban
  10. 500+ ötlet, amivel érdemes lehet még foglalkozni
  11. Egy termék mind fölött
  12. A termékpiramis
  13. A nyolcadik napon
  14. Üzleti célok
  15. A labirintus – elmélet és stratégia
  16. A labirintus – a technikai háttér
  17. A labirintus – stratégiai háttér
  18. Az online értékesítés 4 különböző módja
  19. Konverziók
  20. A blogok titka
  21. A MEG3 stratégia
  22. Tárhely, Domain, WordPress – videók

Lista utoljára frissítve: 2021. 10. 20.

Folyt. köv.

Ez a közbenső csatlakozási lehetőség csak két hétig tart, október 29-én végleg lezárul, mert utána már nem lesz ilyen apropó, hiszen elérünk a tanfolyam mértani közepéhez.

Tehát ha szeretnél jelentkezni, akkor olvasd el az ELADVA 2.0 tanfolyam részletes tájékoztatóját, számold ki, hogy akarsz-e még a 4. Ipari forradalom részese lenni, aztán döntsd belátásod szerint.

ELADVA 2.0/ 1. rész – rendkívüli bejutási lehetőség október 29-e éjfélig>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük